A Ménfőcsanaki óvoda történetének legfontosabb eseményei

A ménfőcsanaki óvoda történetét először 1985-ben dolgoztuk fel. Levéltári kutatásainkat az akkor már nyugdíjas alapító tagok elmondásaival egészítettük ki. Ménfőcsanakon 1948-tól működött nyári óvoda, mert a falu lakói igényelték az idénymunka miatt. A gyermeklétszám 25-30 fő volt. Az úgynevezett „idényóvoda” más-más épületben 14 éven keresztül működött. Erre az időszakra jellemző a falu összefogása, a jó szervezőmunka. Dr. Torda Istvánné – a körzeti orvos felesége – jelentős munkát végzett az ügy érdekében.

1956-ban a volt orvos lakásban – ma Horgas u. 4. sz. alatt – alakult az első napköziotthonos óvoda. Az első átfogó óvodai program: Nevelő munka az óvodában, 1957-ben jelent meg, s ez alapján dolgoztak az óvónők.

Az első épület, melyet kimondottan óvoda céljára terveztek, 50 férőhellyel 1961. augusztus 20-án nyitotta meg kapuját. Az 50 férőhelyre 75 gyermeket vettek fel, fenntartó a Községi Tanács. Felügyeletet tartó munkáltatója pedig az általános iskola igazgatója volt. 1963-ban a gyermeklétszám növekedése miatt még egy csoportszobával bővítették az épületet, ahova a 75 férőhelyre 105 gyermeket vettek fel. 1971-ben Ménfőcsanakot Győr városhoz kapcsolták, s ebben az évben adták ki az új programot Az Óvodai nevelés programja címmel. A gyermeklétszám újabb növekedéséhez hozzájárult, hogy ebben az évben adták át az első lakótelepet.
1974-ben újabb egy csoporttal és kiszolgálóhelyiségekkel bővült óvodánk a tanácsház megüresedett épületében. A munka jelentős részét a tsz építő brigádja vállalta..
1980-ban a megüresedett óvodai lakásból jól felszerelt konyhát alakítottak ki, a régi konyharészből pedig mosókonyha és raktár lett.
1980-ban újabb bővítésre került sor. Áprilisban adták át a volt orvos lakásból alakított 2 csoportos épületrészt. Ebben az évben körzetesítették Győr város óvodáit, a gyirmóti 2 csoportot hozzánk csatolták, és így jött létre a 14. sz. óvodai körzet, amely 1991-ig működött ilyen formában.

A gyermeklétszám tovább növekedett, ezért 1981 novemberében a győri úti iskola épületét is óvodává alakították, ahol újabb két csoport kapott helyet. Helyben 8 csoport 4 épületben működött, valamint a gyirmóti tagóvoda. Ez a szétszórtság nagyfokú szervező-munkát igényelt. Figyelemreméltó adat, hogy 1985-ben a gyermeklétszám 277 fő volt, 108%-os kihasználtsággal.Az 1985-ben megjelenő új oktatási törvény lehetővé tette, hogy kialakítsuk óvodánk sajátos arculatát. A nevelőtestület azóta két munkaközösségben dolgozik: a differenciált képesség-fejlesztő és a néphagyományőrző munkaközösség.

1995-ben az óvoda saját konyháját megszüntették, és az óta az Á.M.K. konyhája látja
el élelmezésünket. 1996-ban a Győri úti épületünk tetőszerkezete életveszélyessé vált, ekkor a két csoport átköltözött a Győzelem úti iskolába.

A megüresedett konyhaépületből tornatermet alakítottunk ki, melyet pályázaton nyert pénzből rendeztünk be. A jó felszerelés is hozzájárult ahhoz, hogy óvodásaink évről évre sikeresen szerepeltek a Győrben megrendezett Ovi Olimpián -2003-2005-2007-2008-2009- évben aranyérmesek lettünk.

Az 1999-es tanévtől a helyi nevelési program alapján végezzük nevelő munkákat, melynél a nevelőtestület figyelembe vette a helyi adottságainkat.

2000. augusztus 1-jétől az óvoda a Petőfi Sándor ÁMK része. Egységünk szakmai önállóságát megőrizve a megkezdett pedagógiai program szerint folytatta munkáját. Célunk, hogy az elmúlt évek eredményes munkáját folytatva megőrizzük azokat az értékeinket, melyekkel a szülők is elégedettek.
2006 szeptemberétől intézményünk új vezetője: Korsós Jánosné. A szülők által választható programlehetőségek bővültek.

2007.  szeptemberétől óvodánkban 10 csoport működik.
Ideiglenesen a két tiszta kiscsoportot a Kisdobos úti iskolában helyeztük el.

2008. szeptemberétől óvodánk 12 csoporttal működik. Ideiglenesen a két tiszta csoportot a kastély épületében helyeztük el.
2009. szeptemberétől óvodánk 13 csoporttal működik. Ideiglenesen egy tiszta csoportot a kastély épületében helyeztünk el.

2009. augusztus 1-től és 2010. június 31-ig két új óvodaépület készült el, - Torda Óvoda és Világosvár Óvoda - mely 11 csoport befogadására alkalmas. Sajnos két csoportunk az iskola épületében kapott helyet, így 3 telephelyen, 13 csoporttal működünk, homogén és heterogén összetételű csoportokkal.

2010. szeptember 1-től óvodánk továbbra is 13 csoporttal működik. Ebben a nevelési évben nem volt szükség csoportfejlesztésre. Oka: 79 gyermek ment iskolába, 110 új gyermek iratkozott be a 2010/2011 nevelési évre, így a csoportlétszámok megnövekedtek.

 

2011/2012 nevelési évre Ménfőcsanakon 122 gyermek iratkozott be (72 helyre) és nyert felvételt, amely egy csoportfejlesztéssel járt. A 14. csoport helyét a Világosvár óvodában alakítottuk ki (a vezetői iroda és a fejlesztő szoba összenyitásával)
A két új óvodaépület - Torda Óvoda és Világosvár Óvoda - 12 csoport befogadására alkalmas. Két csoportunk a Kisdobos úton, az iskola épületében kapott helyet, a Gyirmóti tagóvodában szintén két csoport működik.
Így 419 férőhelyes óvodánk 4 telephelyen, 16 csoporttal működik, homogén és heterogén összetételű csoportokkal.

Gyermeklétszám alakulása:

Létszám

<<< vissza az elejére